Papp Gizella

Budapesten, 1975-ben születtem és azóta is itt élek. Hajadon vagyok, tartós párkapcsolatban élek. Gyermekem nincs. Kedvenc elfoglaltságom a babázás húgom picijével töltöm el az időt ha éppen nem dolgozom.

Szakmai tanulmányaimat a "Hajtan" Fodrász és Kozmetikus Szkképző Iskola falain belül szereztem, majd szakmai munkámat a XVII. kerületi üzletsoron, egy szépségszalonban kezdtem el. Itt konoly tapasztalatokat szereztem szakmai oldalról. Később eljött az idő, hogy az itteni lehetőségeket kinőve új munkahely után nézzek. Segédkezve az Orchidea Szépségszalon berendezésének tervezésében, kivitelezésében és a bevezetésében rengeteg tapasztalatot szereztem. Úgy gondolom ennek a csapatnak része vagyok, hiszen a kezdetektől kezdve itt vagyok és figyelemmel kísérem az üzlet sorsát, sőt magam is sokat tettem hozzá a sikerhez.

Az Orchidea Szépségszalonban fodrászként dolgozom és célom, hogy szakmámat sikeresen gyakorolova, magamat folyamatosan fejlesztve egy elégedett vendégkört alakítsak ki és ezzel együtt magamnak egy hosszú távú egzisztenciát biztosítsak.


SzolgáltatásaimÁr
Női fodrászat
Mosás, szárítás/berakás ( rövid haj ) 1800 Ft
Mosás, szárítás/berakás ( félhosszú haj ) 2300 Ft
Mosás, szárítás/berakás ( hosszú haj ) 2800 Ft
Mosás, vágás, szárítás/berakás ( rövid haj ) 2500 Ft
Mosás, vágás, szárítás/berakás ( félhosszú haj ) 3000 Ft
Mosás, vágás, szárítás/berakás ( hosszú haj ) 3400 Ft
Sütés ( rövid haj ) 500 Ft
Sütés ( félhosszú haj ) 1500 Ft
Sütés ( hosszú haj ) 2000 Ft
Vasalás ( rövid haj ) 500 Ft
Vasalás ( félhosszú haj ) 1000 Ft
Vasalás ( hosszú haj ) 1500 Ft
Festés vágással ( rövid haj, 45g ) 5000 Ft
Festés vágással ( rövid haj, 60g ) 5600 Ft
Festés vágással ( félhosszú haj, 75g ) 5500 Ft
Festés vágással ( félhosszú haj, 90g ) 6100 Ft
Festés vágással ( hosszú haj, 90g ) 6000 Ft
Festés vágással ( hosszú haj, 120g ) 6600 Ft
Festés vágás nélkül ( rövid haj, 45g ) 4500 Ft
Festés vágás nélkül ( rövid haj, 60g ) 5100 Ft
Festés vágás nélkül ( félhosszú haj, 75g ) 5000 Ft
Festés vágás nélkül ( félhosszú haj, 90g ) 5600 Ft
Festés vágás nélkül ( hosszú haj, 90g ) 5500 Ft
Festés vágás nélkül ( hosszú haj, 120g ) 6100 Ft
Melír, vágással ( rövid haj ) 5800 Ft
Melír, vágással ( félhosszú haj ) 6500 Ft
Melír, vágással ( hosszú haj ) 7200 Ft
Melír, vágás nélkül ( rövid haj ) 5400 Ft
Melír, vágás nélkül ( félhosszú haj ) 6100 Ft
Melír, vágás nélkül ( hosszú haj ) 6700 Ft
Festés, melír, vágással ( rövid haj ) 6900 Ft
Festés, melír, vágással ( félhosszú haj ) 7400 Ft
Festés, melír, vágással ( hosszú haj ) 8600 Ft
Festés, melír, vágás nélkül ( rövid haj ) 6400 Ft
Festés, melír, vágás nélkül ( fléhosszú haj ) 6900 Ft
Festés, melír, vágás nélkül ( hosszú haj ) 8100 Ft
Blansolás ( koktél ) + művelet ( rövid haj ) 2700 Ft
Blansolás ( koktél ) + művelet ( félhosszú haj ) 3000 Ft
Blansolás ( koktél ) + művelet ( hosszú haj ) 3500 Ft
Dauer vágással ( rövid haj ) 4500 Ft
Dauer vágással ( félhosszú haj ) 5500 Ft
Dauer vágással ( hosszú haj ) 6900 Ft
Dauer vágás nélkül ( rövid haj ) 4000 Ft
Dauer vágás nélkül ( félhosszú haj ) 5000 Ft
Dauer vágás nélkül ( hosszú haj ) 6500 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágással ( rövid haj ) 5500 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágással ( félhosszú haj ) 6500 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágással ( hosszú haj ) 7900 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágás nélkül ( rövid haj ) 5000 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágás nélkül ( félhosszú haj ) 6000 Ft
Headlines volumennövelő dauer vágás nélkül ( hosszú haj ) 7500 Ft
Konty mosással, szárítással/ferakással ( félhosszú haj ) 5000 Ft
Konty mosással, szárítással/ferakással ( hosszú haj ) 5300 Ft
Konty tűzése szárazon 3800 Ft
Konty tűzése szárazon ( hosszú haj ) 4200 Ft
Férfi fodrászat
Vágás hajmosással ( rövid haj ) 2000 Ft
Vágás hajmosással ( félhosszú haj ) 2200 Ft
Vágás hajmosással ( hosszú haj ) 2500 Ft
Vágás, hajmosás nélkül 1500 Ft
Gépi vágás 1200 Ft
Melírozás ( rövid haj ) 3000 Ft
Melírozás ( félhosszú haj ) 3800 Ft
Gyermek fodrászat
Kislány hajmosás, vágás 2000 Ft
Kislány vágás, hajmosás nélkül 1500 Ft
Fiú mosás, vágás 1500 Ft
Fiú vágás, mosás nélkül 1200 Ft

Munkatársaink

Gallainé Magdi
Kéz- és lábápolás, műkörömépítés
Telefon: +3620-389-2551
E-mail: magdi@orchidea-szepsegszalon.hu
Papp Gizella
Fodrászat
Telefon: +3630-503-2598
E-mail: gizi@orchidea-szepsegszalon.hu
Zsilka Dorottya
Kozmetika
Telefon: +3620-924-6299
E-mail: dori@orchidea-szepsegszalon.hu
Tar Imre
Masszőr
Telefon: +3620-261-9490
E-mail: imi@orchidea-szepsegszalon.hu
Répáczki Imre
Masszőr
Telefon: +3630-206-6412
E-mail: imre@orchidea-szepsegszalon.hu

Bejelentkezés


Név
Email
Telefon
Időpont
Üzenet
Szolgáltatás
CTRL + kijelöléssel többet is kijelölhet

Álláslehetőség


Bejáratott, vendégkörrel rendelkező üzletünkbe keresünk masszőr, kozmetikus, fodrász munkakörbe, tapasztalattal rendelkező, lehetőleg a XVII. kerületben lakó kollégákat. Vendégkör hiánya vagy kezdő szakmai ismeret nem akadály. Számlaképesség előny, de lehetőség van bejelentésre is.

Érdeklődni lehet: +36 20 389 2551-es telefonszámon.

Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
Orchidea Szépségszalon
Minden jog fenntartva!